Gábor

Győri Gábor vagyok,. 1972-ben születtem, 2025-ben alapítottam a SzeretetHázat

Szeretek közösségben lenni, közösséget létrehozni, együtt teremteni, együtt nevetni, a saját hibáimon is (különösen a tánc órán) Érdekelnek az emberek, szívesen hallgatok meg élettörténeteket, sokszor képes vagyok beleélni magam a másik helyzetébe. Bizalmam van az emberekben, ugyanakkor képes vagyok határt húzni, kizárni azokat akik nem tisztelnek. Már tudom, hogy értékemet nem a külvilág határozza meg (de még nem mindig érzem). Tudatosan dolgozom az önszeretetet, önbecsülés, önértékelés, önbizalom témákon, az elakadásaimon, sérüléseimen. Nem megyek már bele hiányból kapcsolatba, most tudatosan vagyok egyedül. Számítok magamnak, számíthatok magamra, Sok ismerősöm van, akik kedvelnek, de elfogadom azt is, hogy vannak akik nem, Nem másoknak akarok már megfelelni, hanem a saját életemet élem. Hiszek a változásban, mert én is rengeteget változtam. Nem vagyok tökéletes és nem is akarok már az lenni, „csak” egy önazonos, önmagát és másokat szerető ember.

Nade nem volt ez mindig így.

A gyerekkorom finoman szólva nem volt sima . Birtokló, hibáztató, kontrolláló anya, sokszor elérhetetlen, nem mindig egyenes, önbizalomhiányos apa, veszekedés, bántalmazás, megfelelési kényszer, érzelmi elhanyagolás. Úgy nőttem fel, hogy nem igazán kaptam szeretetet, nem láttam embereket szépen bánni a másikkal, az empátiáról, erőszakmentes kommunikációról meg nem is hallottam. Nagyon hamar kellett felnőnöm (parentifikálódtam), Mindig kívülállónak éreztem magam a közösségekben, egyedül csináltam a legtöbb mindent.

A tanult mintáim:

  • Nem vagyok elég jó
  • Nem vagyok szerethető
  • Csak a teljesítményem az értékes, én nem
  • Megfelelési- és teljesítmény kényszer
  • Csak magamra számíthatok

Feleségnek természetesen egy birtokló, kontrolláló nőt választottam, aki teljesen összetörte a személyiségemet, önbecsülésemet, megalázott a gyermekeink előtt, leválasztotta rólam a származási családomat és a barátaimat. 2018-ban el kellett menekülnöm a nagy gonddal kiválasztott és kívülről felújított házamból az érzelmi bántalmazás miatt. 20 év házasság után 7 évig tartott a válás, de még most is mennek az utózöngék (eljárások).

Teljesen összetörve kapartam a szeretetért, de nem kaptam meg, vagy nem úgy, ahogy az nekem jó volt.

2017-től elindultam az önismereti úton, a kollégáim indíttatására. Muszáj volt, különben megőrültem volna. Egyre inkább felismertem magamban az elakadásaimat, egyre tudatosabban dolgoztam rajtuk, segítőket is igénybe véve. Sok mélypontom volt, lehet hogy még lesz is. De felálltam és mentem tovább. Sok segítséget kaptam az úton, ezért is van bennem a vágy, hogy én is segítsek másokon. Egyrészt mert tudom, mennyire jó ezt kapni, másrészt hálából. Hiszek az univerzális kölcsönösségben: amit adok másoknak, előbb utóbb azt kapom vissza, ami jót kaptam, illik visszaadni.

Ma már hálás vagyok a volt nejemnek, azért mert összetörte a személyiségemet, elüldözött, mert ezzel lökött rá a fejlődés útjára. Nagyon fáj, hogy külföldre vitte a gyerekeimet, hogy ne láthassam őket, ugyanakkor ezzel teremtette meg a fizikai teret a SzeretHáznak, amit immáron belül is felújítottam.

Elfogadtam, hogy a születés mindig fájdalommal jár, így van ez az én lelki újjászületésemmel és a SzeretHázzal is. Ami ma borzalmas, az holnap lehet áldássá válik. Ha elfogadjuk a fájdalmat, szembenézünk a félelmeinkkel és beleállunk az erőnkbe akkor megszületik az eredmény. Ahogy nálam, Nálad is.

Miben tudok neked segíteni?

  • Élő példaként szolgálok a számodra, azzal, hogy nagyon durva előzmények után is lehet jól lenni (többnyire).
  • Megértem, hogy min mész át, mert én is átéltem, ezzel teret adok Neked arra, hogy megtaláld az utadat.
  • Meg tudom Neked adni azt a szeretetet, amit soha nem kaptál meg.
  • Mindezek által el tudlak kísérni a valódi önmagadhoz vezető úton.

Szolgáltatásaim:

Háttér:

A tudatalatti tekintetében a saját 4 éves terápiám, sok könyv, video és előadás, workshop adja az alapot. Sikerrel foglalkoztam már emberekkel ily módon, fél-egy év alatt megtörtént a változás.

Lélekérintő masszázs tanfolyamot végeztem el (arc, talp,, test), valamint belekóstoltam a lom-lomiba. Előbbin azt a visszajelzést kaptam, hogy kivételesen finom érintésem van.

Energetikában Pránanadi,1, Reiki 1,2, AccessBars és Facelift tanfolyamot végeztem, a tisztán energia kezelésemre is mindig nagyon pozitív visszajelzést kaptam.

A SzeretetHáz Facebook lapnak írt üzenetben érsz el. Az oldalt érdemes bekövetni, mert itt jelennek meg az események.